Egyéni és csoportos munkahelyi relaxáció

Ez a szolgáltatás a munkahelyi wellness szolgáltatások közé tartozik. Mindannyian éreztük már, hogy a sok stressz, nyomás, határidő, elvárások feszültséget, fáradtságot okoznak a testben, a tudatunkban, majd a hatékonyságunk, eredményességünk is elkezd sokszor csökkenni, ez a stressz kihat a kapcsolatainkra, munkahelyen belül és családi, baráti köreinkben, míg szépen lassan elérünk a kiégés érzéséig. (Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalosan is egészségügyi rendellenességnek minősítette a kiégést. Definíciójuk szerint a "kiégés egy olyan szindróma, melyet krónikus munkahelyi stressz okoz, amit nem kezelnek megfelelően.")
A szervezeteknél a munkatársak részére rendszeresen biztosított egyéni vagy csoportos relaxáció szolgáltatás ezt kívánja megelőzni, illetve a dolgozók testi-lelki-mentális jóllétéhez, és ezen keresztül a szervezet jóllétéhez kíván hozzájárulni.
A relaxáció lehetőséget ad arra, hogy a stresszt megfelelő módon kezeljük, ugyanakkor a friss belső erőforrások összegyűjtéséhez szükséges hatékony pihenőidőt biztosítja, mely a munkahelyi eredményesség záloga is. A mai teljesítménykényszeres nyugati világban azt hisszük sokszor, hogy csak aktív tevékenységgel lehet előrébb jutni. Minél többet szeretnél teremteni, annál többet kell pihenned, hogy erőforrásaid gyűjtsd, elméd fókuszált, kreatív, építő tudjon maradni, hogy az egyensúlyt, minden téren meg tud őrizni.
Ha vezetőként szeretnéd ezt biztosítani dolgozóid (és önmagad) számára, keress bizalommal!
Vélemények
Ügyfeleim visszajelzései
Közel három éve vettem részt először Anita programján. Mind a programokat, mind az egyéni foglalkozásokat ajánlom, akár a kétkedőknek is. Több ízben volt szerencsém együtt utazni vele, ahol az irodákat megszégyenítő módon szervezett meg mindent. Profizmus, maximalizmus, odafigyelés, bizalom. Szeretettel ajánlom!
Hálás vagyok a sorsomnak, hogy megismerhettem Anitát, mert több problémám megértésében és megoldásában segített. Meghatározó élményekben és érdekes lelki utazásokon volt lehetőségem részt venni egy-egy programján. Valahogy minden a helyére kerül, ha nála járok! Tükröt tart és utat mutat anélkül, hogy véleményt alkotna. Elindít egy gyógyulási folyamatot, amit mindenkinek magának kell megélnie és végig járnia. Aki komoly változást szeretne és hajlandó is ezért tenni, csak ajánlani tudom Anita programjait. Az Ő tapasztalatával és őszinte szeretetével mindenki jó irányba indulhat el.